Slumdog Millionaire

Tehát... nekikezdek, de bevallom nehéz, mert nagy elvárásokat támasztok magammal szemben, mivel a film abszolút 10/10-es. Sőt. Danny Boyle úr ismét belecsapott a lecsóba, nem is aprózza el, ezúttal is egy teljesen aktuális és globális (!) problémát boncolgat, ezt mutatja be az indiai gettón, és lakóin keresztül. Már az első 10 percben sírva fakadtam, (de természetesen ezt lehet, hogy csak ébredező anyai ösztönömnek köszönhetem) bár gyakorlatilag még nem történt semmi igazán megrázó. Később aztán beindult a gépezet és végig a székbe voltam préselve. Fantasztikus a zeneválasztás, nagyon jó döntés volt a rendezőtől, hogy a zenét nem (csak) hangulatfestésre használha fel, hanem gyakorlatilag önmagukban is helytálló klippeket illesztett a cselekménybe, amikor dialógusok nélkül is tökéletesen értjük, hogy miről van szó. Úgy hallom a film ifjú titánjai berobbannak most az amerikai köztudatba is és nagyon is megérdemelnek még sok-sok szerepet, mivel a játékuk lenyűgöző, abszolút hiteles és érzelemgazdag volt. Hihetetlenül megrázó film és csak úgy tud az lenni, hogy érezzük közben ezek a dolgok nem csak az "eldugott" Indiában vannak így, ugyanúgy megtörténhetnek bárhol a világban. A cselekmény pörgős és lendületes, egy percig sem éreztem, hogy lelassult, vagy unalmassá vált volna, végig odaláncolja a tekintetet és még az utolsó percben sem tudjuk, hogy happy lesz-e az end. És emberek ezt most muszáj ideírnom, aki nem látta, most ne olvassa, amikor a végén a fiú végigsimít a lány sebhelyén, na azt a tekintetet és atmoszférát egyetlen romantikus "gagyi" sem tudta még produkálni, az az igazi szerelem volt (azt hiszem a filmen kívül is együtt van a két színész, de végülis mindegy, a lényeg hogy hihetetlenül tehetségesek), az abszolút elfogadás, a fiú tekintetében benne volt a bocsánatkérés és minden, amire szükség volt az adott pillanatban. Na akkor sírtam másodjára a filmen. Maga az a jelenet megér egy hosszú-hosszú elemzést, de akár egy saját Oscart is. Lehet, hogy kissé elragadtak az érzelmek, ezért elnézést kérek, de ha megnézitek a filmet ti is megértitek.

http://www.youtube.com/watch?v=RIneW7Y0d0s&feature=PlayList&p=EE44B22B10AF8653&index=3
Ezt pedig mindenki hallgassa meg! Én teljesen "rákattantam".

Nem kellesz eléggé

Akkor most gyorsan egy kicsit írok, így ebéd után. Szóval kezdem a kevésbé tetszetőssel, alias: NEM KELLESZ ELÉGGÉ. A magyar cím egész jó, bár gyakorlatilag itt is majdnem szó szerinti fordításról van szó, úgyhogy nem volt túl sok fantáziára szükség. Tudom nem kellett volna túl sokat várni tőle, amit nem is tettem, de azért mégis csak ott van Jennifer Aniston, akit egyszerűen képtelen vagyok leírni, még akkor is, ha a Jóbarátok óta egyetlen impozáns alakítást sem láthattunk tőle (legalábbis most nem ugrik be...), szóval ennek ellenére kedvelem, Scarlet Johansson, akit viszont egyáltalán nem kedvelek, de valamiért mindig adok neki egy újabb esélyt és aki még megfogott az Jennifer Connelly volt, akiről nem tudok sokat, de a Requiem egy álomért miatt nem tudom szimpla kis színésznőként kezelni, még akkor sem, ha ez alapján a film alapján nem sokkal több ennél. A pasikról inkább nem ejtek szót, mert akinek első ránézésre ismertem a nevét az Ben Affleck, de ez még 12 éves koromra vezethető vissza, amikor valami megmagyarázhatatlan ok miatt rajongtam érte, szóval ez elhanyagolható. :) Akkor tehát kezdjük a cselekménynél: mondhatnánk hogy szokványos szerelmi sokszöges, sokszálon futós, néha összeérős és rádöbbenős művészi romantikusról van szó, de nem (!) a film igazából egy közepes, (maximum) egyszer nézős, művészinek látszani akaró, kissé erőltetett és döcögős, abszolút kiszámítható és viszonylag kevéssé romantikus alkotás, ami azért szörnyű, mert még a nyál sem menti meg a kudarctól. Amiért viszont mégis bekerül azon alkotások körébe, melyekről impozáns felületünkön (:)) hangot adunk, hogy egyetlen dolog miatt mégis érdemes esetleg egyszer kivenni a tékából, vagy valami ilyesmi: azokról a végtelenül felesleges játszmákról szól, amelyeket manapság (is) előszeretettel folytatnak egymással emberek, kezdődik kicsiben a tiniknél, megadjam a számom, vagy megvárjam míg elkéri, ha megvan a száma felhívjam-e, írjak-e én előbb, vagy nem, mert akkor oda a büszkeségem stb. Én nem adok tanácsot senkinek, mert nem is kérnek, mert nem is akarok meg mert mindenki a saját útját járja, és nem biztos, hogy minden ami velem megtörtént vagy (szerencsére) nem, az beválik másnál is, csak annyit fűznék hozzá, hogy ha egyszer azon kapod magad, hogy a "Nagy Őről", vagy "Az Igazi Szerelemről" van szó, véleményem szerint nem lesz szükség ilyen játszmákra, mert mindketten a nap 24 órájában a telefonon fogtok lógni, és/vagy sürgősen szervezitek át a napotokat, hogy minél előbb láthassátok a másikat. Ha meg nem így van, akkor (stílusosan) nem kellesz neki eléggé, úgyhogy hagyd a francba az egészet. A film összegezve pedig legyen mondjuk 4/10.