Játék

Na jó részt veszek a játékban, de csak félig, mert nem adom tovább senkinek, akinek van kedve, természetesen játsszon nyugodtan.

1. A táskát szorosan a fülem mellé tette, nehogy leessek az ágyról.

2. Hazudott nekem!

Csodálkoznék, ha valaki megfejtené, de azért várom a tippeket.

Becstelen Brigantik

Ezt a filmet nagyon érdemes volt megnézni. Tarantino minden bizonnyal összehozta élete eddigi legjobbját (és ezt úgy mondom, hogy nagy rajongója vagyok a Kill Billnek, a 4 szobának, a Sin Citynek és még sorolhatnám). Elhagyta ugyan a rá oly jellemző időbeni előre-hátra ugrásokat, logikai csavarokat, de "cserébe" tökélyre fejlesztette a feszültség- keltő és fenntartó képességét. Ezúttal a lineáris cselekményvezetés mellett tette le a voksát, és ez nagyon jó döntés volt, mivel ezt a történetet és ezt a feszültséget már egyáltalán nem kellett fokozni. Épp elég nagy durranás az is, ha csak hagyják szép lassan kibontakozni és folyni, ahogy a cselekmények egymás után következnek. A színészek (is) zseniálisak és mindamellett, hogy a filmelőzetesekben és beharangozókban Brad Pittre helyezték a hangsúlyt (bolondok is lettek volna kifizetni őt és aztán valaki mással reklámozni a filmet, így legalább a "dejótestevan, deszexi, deimádom, delennékafelesége" kisbulákra is eséllyel pályázhatnak a közönség soraiban.) a többi színész is nagyot alakított és a főszerep valamint a "pálma" nem BP-é, hanem sokkal inkább Christoph Waltz-é, aki gonoszként hatalmasat alakított, abszolút méltó ellenfele volt a jófiúknak mivel félelmetesen okos a karakter, folyamatosan félhetünk, hogy ki lesz a következő áldozata. Szuper film, brilliáns színészekkel, akik közt Brad Pitt is nagyot alakított, de kétségtelen, hogy nem ő volt a legnagyobb dobás, mellesleg szerintem Tarantino nem is feltétlenül szánta annak. Amit pedig pluszban megkaphatunk ettől az alkotástól, az a kellemes "mi lett volna, ha" élmény, és hogy eljátszadozhatunk egy szebb múlt lehetőségével. Így tehát kétség sem férhet hozzá, hogy 10/10.

Köszönöm

Na emberek, köszönöm, hogy ilyen is van a mai világban.

Segítség!

Emberek! Ha valaki tudja annak a Takács Eszter és a Gumizsuzsi számnak a címét, aminek az a szövege, hogy "Legyen az bárki, én akarom látni, ha ő az aki, sosem fél...", akkor feltétlenül AZONNAL írja meg a címét, mert megőrülök, hogy sehogy sem találom a k**va interneten, a Petőfin hallom néha, ha ez segít...Előre is köszönöm.

Budapest Bár a'la Terasz '09

Ez is megvolt és milyen jó! Eddig is tudtuk, hogy a Budapest Bár nevezetű formáció jó, de most azt is bebizonyították, hogy nagyon jók. Megpróbálom összerendezgetni a gondolatokat és kezdem is az elejéről. A koncert este 8ra volt meghirdetve, így azzal számolva, hogy előtte még egy sört is legurítanánk (én szigorúan alkoholmenteset természetesen) negyed 8 körül már a Műjég környékén andalogtunk, végül mivel úgy ítéltük meg, hogy a Kertemben túl nagy a népsűrűség, úgy döntöttünk, hogy a Terasz-on fogyasztjuk el a már említetteket. Minden rendben is ment, megérkeztünk, sorba álltunk és az első meglepetés a fizetéskor ért, amikor is a pultos lány közölte, hogy 1250 lesz... (MI? : 1*3,3dl alkoholmentes sör (750) +1*5 dl csapolt Soproni). Hát jó, egyszer élünk, kifizettük, majd helyet foglaltunk egy olyan képződményen, ami alapvetően lehet, hogy kényelmes lenne, de kismama szemszögből egyáltalán nem minősül annak. 8ig elkortyolgattuk az arany(áru) nedűt, majd egy "kedves" rendező lány felhívta mindenki figyelmét (kissé a régi táborokat idéző hangnemben, mivel mondandója előtt felszólította a közönséget, hogy maradjanak csöndben és figyeljenek rá), hogy a koncert helyszínére (mert ahol voltunk az az ún. "gasztro-tér") sem ételt, sem italt nem lehet bevinni, fasza gondoltuk, de erről valószínűleg senkit sem értesítettek a pultnál, amikor pl megvett egy (amúgy nagyon guszta illatú) sültet, vagy valami extra koktélt 5 perccel 8 előtt... Ezt követően a nép elkezdett hömpölyögni a koncert-tér felé, ahol helyes szervezőlányok ellenőrizték a jegyek érvényességét, majd segítettek megtaláni a helyünket, itt jegyezném meg, hogy alapvetően jó ötletnek tartom a hely jegyes verziót ebben az esetben is, mivel ezzel nagyon hatékonyan lehet kiküszöbölni, a jó kis "magyaros" könyökölést és tolongást. De itt a székek botrányosan kicsik és kényelmetlenek voltak, ráadásul a lábtér(-nek nevezett dolog) is inkább vicces volt, mint elfogadható. Szóval már csak abban reménykedhettünk, hogy legalább a műsor jó lesz, ha már leszakad a derekunk. Végül a koncert 8 helyett fél 9kor kezdődött, a közönség már kicsit kezdett "hőbörögni", de nem volt vészes (mondjuk ha közben pisilni kellett volna valószínűleg nem ez lett volna a véleményünk). Nem gondolom hogy hosszasan kellene mesélnem erről a zenei formációról, ha még nem hallottál róla itt utánanézhetsz mindennek, ami érdekel. A lényeg, hogy a zenekart Farkas Róbert alapította, akiről szintén rengeteg információt találhatsz a fenti címen, most csupán annyit mondanék róla, hogy zseniális. Igazi zenész a szó legjobb értelmében. Ráadásul nem csupán zenész, hanem remek showman is, úgy flörtöl a közönséggel, hogy még a legszemérmetlenebb is belepirul. Ennek megfelelően a koncert is zseniális volt, hiszen úgy tűnt mindenki örömmel "végzi a dolgát" ebben a projektben, a lehető legkevesebb érdek mellett. Mindenki lelkesen segítette a másik produkcióját, mivel a több énekes egymást váltogatva lépett színpadra, de egymás műsora alatt sem vonultak le a porondról, oldalt kis asztaloknál foglaltak helyet és mintegy kávéházi hangulatot teremtve tapsoltak, doboltak, segítették a másikat. A koncert nagyon jó hangulatban telt, amit lehet, hogy maguk az előadók nem így éreztek, mivel a közönség kissé feszélyezett volt, köszönhetően az iszonyatosan kicsi székeknek, melyek botrányosan közel voltak egymáshoz, ezáltal nem csak párunkkal, kísérőnkkel tudtunk volna kényelmesen összeborulni, hanem a mellettünk ülő idegenek is lazán a vállunkra hajthatták volna a fejüket. Valószínűleg az is dobott volna a dolgon, hogyha nem tiltják be a fogyasztást a koncert-téren (ez valószínűleg a bevétel szempontjából sem lett volna utolsó döntés). Szóval valamiért nem volt kedve a közönségnek túl aktívan résztvenni a koncertben. Van, aki nem, de én ezt teljesen megértem. Üzenet a szervezőkek: Lehet, hogy ha szellősebben helyezik el az ülőalkalmatosságokat, kevesebben férnek el, de a kevesebb néha több, ráadásul egy könnyűzenei koncerten megtiltani a fogyasztást, öngyilkosság, úgyhogy inkább az ésszerűbb helyekről kellett volna a bevételt összekalapálni. A koncert maga 10/10 és egy nagy taps a Budapest Bárnak.

Rockhajó

Hétvégén újabb élményekkel lettünk gazdagabbak, melyek közül az egyik a Rockhajó c. film. Első hallásra a cím kissé megtévesztő, inkább ugrik be róla valami, ami sokkal inkább kellemetlen, mint élményszerű (Pl: Rocksuli). De ne hagyjátok megtéveszteni magatokat ti sem, mert a szörnyű magyar cím mögött a Bridget Jones naplója és az Igazából szerelem alkotócsapata rejtőzik. A karakterek jól el vannak találva, a színészek szuperek, a sztori izgalmas, szóval minden megvan, ami egy ilyen forró nyári napon mégis joggal becsábít(hat) a moziba. Aki szereti a Bridget Jones-féle angol humort, az ezúttal sem fog csalódni, bár ez teljesen másféle értelemben vett "angol humor", mint pl a fentebb már említett Guy Ritchie filmeké. Laza, kellemes, nagyon szórakoztató film, amit abszolút tudok ajánlani, azoknak akik szeretnének valami olyat nézni, amin "szétröhögik az agyukat" , ez itt garantált.

Emlékeztető

Na az már valami, ha azon is sírva tudok fakadni, hogy megnézem az általam olvasott könyv film adaptációjának bemutatóját (ráadásul angolul és eléggé "amerikaira" tehát csöpögősre vették a figurát és mégis...). Szóval ismételten csak ajánlani tudom a fantasztikus, Időutazó felesége című művet.

Miss Pettigrew nagy napja

A legfrissebb élményem a Miss Pettigrew nagy napja című alkotás, amely nem mondható egy korszakalkotó filmtörténeti opusznak, vagy hasonlónak, de abszolút bájos film, amit érdemes végignézni, mert kedvesek benne a színészek, happy end a vége és a sztori is abszolút élvezhető. A színészek játéka minden esetben a lehető legvisszafogottabb, természetesen vannak karakterek, melyek alapvetően, nem a visszafogottságról szólnak, de ezeknél sem fedezhető fel ripacskodás vagy hasonló, inkább bájos naivitás. Az egyik ok, amiért mindenképp meg kellett nézni ezt a filmet, hogy játszik benne az eddig méltatlanul háttérbe szorított és nagyon tehetséges Mark Strong (alias Septimus herceg a Csillagporból). Akiben szerencsére ezúttal sem kellett csalódni, abszolút hozta a figurát és kellemes volt a játéka. (Na ő tipikusan olyan ember, aki csak ritkán szól, de akkor nagyot és képes előadni fapofával a viccet, amikor pedig mindenki dől a röhögéstől, legalábbis rám ezt a hatást gyakorolja.) Amúgy meg szerintem manapság bőven elég, ha egy film bájos és vicces, nálam nem kell hogy ennél többet adjon, pláne, hogy milyen hulladékhegyek jönnek a mozikból. Ennyi is elég egy 9/10 -es alkotáshoz, végülis nem kell mindig korszakot alkotni, mennyi korszak lenne már... :)

Slumdog Millionaire

Tehát... nekikezdek, de bevallom nehéz, mert nagy elvárásokat támasztok magammal szemben, mivel a film abszolút 10/10-es. Sőt. Danny Boyle úr ismét belecsapott a lecsóba, nem is aprózza el, ezúttal is egy teljesen aktuális és globális (!) problémát boncolgat, ezt mutatja be az indiai gettón, és lakóin keresztül. Már az első 10 percben sírva fakadtam, (de természetesen ezt lehet, hogy csak ébredező anyai ösztönömnek köszönhetem) bár gyakorlatilag még nem történt semmi igazán megrázó. Később aztán beindult a gépezet és végig a székbe voltam préselve. Fantasztikus a zeneválasztás, nagyon jó döntés volt a rendezőtől, hogy a zenét nem (csak) hangulatfestésre használha fel, hanem gyakorlatilag önmagukban is helytálló klippeket illesztett a cselekménybe, amikor dialógusok nélkül is tökéletesen értjük, hogy miről van szó. Úgy hallom a film ifjú titánjai berobbannak most az amerikai köztudatba is és nagyon is megérdemelnek még sok-sok szerepet, mivel a játékuk lenyűgöző, abszolút hiteles és érzelemgazdag volt. Hihetetlenül megrázó film és csak úgy tud az lenni, hogy érezzük közben ezek a dolgok nem csak az "eldugott" Indiában vannak így, ugyanúgy megtörténhetnek bárhol a világban. A cselekmény pörgős és lendületes, egy percig sem éreztem, hogy lelassult, vagy unalmassá vált volna, végig odaláncolja a tekintetet és még az utolsó percben sem tudjuk, hogy happy lesz-e az end. És emberek ezt most muszáj ideírnom, aki nem látta, most ne olvassa, amikor a végén a fiú végigsimít a lány sebhelyén, na azt a tekintetet és atmoszférát egyetlen romantikus "gagyi" sem tudta még produkálni, az az igazi szerelem volt (azt hiszem a filmen kívül is együtt van a két színész, de végülis mindegy, a lényeg hogy hihetetlenül tehetségesek), az abszolút elfogadás, a fiú tekintetében benne volt a bocsánatkérés és minden, amire szükség volt az adott pillanatban. Na akkor sírtam másodjára a filmen. Maga az a jelenet megér egy hosszú-hosszú elemzést, de akár egy saját Oscart is. Lehet, hogy kissé elragadtak az érzelmek, ezért elnézést kérek, de ha megnézitek a filmet ti is megértitek.

http://www.youtube.com/watch?v=RIneW7Y0d0s&feature=PlayList&p=EE44B22B10AF8653&index=3
Ezt pedig mindenki hallgassa meg! Én teljesen "rákattantam".

Nem kellesz eléggé

Akkor most gyorsan egy kicsit írok, így ebéd után. Szóval kezdem a kevésbé tetszetőssel, alias: NEM KELLESZ ELÉGGÉ. A magyar cím egész jó, bár gyakorlatilag itt is majdnem szó szerinti fordításról van szó, úgyhogy nem volt túl sok fantáziára szükség. Tudom nem kellett volna túl sokat várni tőle, amit nem is tettem, de azért mégis csak ott van Jennifer Aniston, akit egyszerűen képtelen vagyok leírni, még akkor is, ha a Jóbarátok óta egyetlen impozáns alakítást sem láthattunk tőle (legalábbis most nem ugrik be...), szóval ennek ellenére kedvelem, Scarlet Johansson, akit viszont egyáltalán nem kedvelek, de valamiért mindig adok neki egy újabb esélyt és aki még megfogott az Jennifer Connelly volt, akiről nem tudok sokat, de a Requiem egy álomért miatt nem tudom szimpla kis színésznőként kezelni, még akkor sem, ha ez alapján a film alapján nem sokkal több ennél. A pasikról inkább nem ejtek szót, mert akinek első ránézésre ismertem a nevét az Ben Affleck, de ez még 12 éves koromra vezethető vissza, amikor valami megmagyarázhatatlan ok miatt rajongtam érte, szóval ez elhanyagolható. :) Akkor tehát kezdjük a cselekménynél: mondhatnánk hogy szokványos szerelmi sokszöges, sokszálon futós, néha összeérős és rádöbbenős művészi romantikusról van szó, de nem (!) a film igazából egy közepes, (maximum) egyszer nézős, művészinek látszani akaró, kissé erőltetett és döcögős, abszolút kiszámítható és viszonylag kevéssé romantikus alkotás, ami azért szörnyű, mert még a nyál sem menti meg a kudarctól. Amiért viszont mégis bekerül azon alkotások körébe, melyekről impozáns felületünkön (:)) hangot adunk, hogy egyetlen dolog miatt mégis érdemes esetleg egyszer kivenni a tékából, vagy valami ilyesmi: azokról a végtelenül felesleges játszmákról szól, amelyeket manapság (is) előszeretettel folytatnak egymással emberek, kezdődik kicsiben a tiniknél, megadjam a számom, vagy megvárjam míg elkéri, ha megvan a száma felhívjam-e, írjak-e én előbb, vagy nem, mert akkor oda a büszkeségem stb. Én nem adok tanácsot senkinek, mert nem is kérnek, mert nem is akarok meg mert mindenki a saját útját járja, és nem biztos, hogy minden ami velem megtörtént vagy (szerencsére) nem, az beválik másnál is, csak annyit fűznék hozzá, hogy ha egyszer azon kapod magad, hogy a "Nagy Őről", vagy "Az Igazi Szerelemről" van szó, véleményem szerint nem lesz szükség ilyen játszmákra, mert mindketten a nap 24 órájában a telefonon fogtok lógni, és/vagy sürgősen szervezitek át a napotokat, hogy minél előbb láthassátok a másikat. Ha meg nem így van, akkor (stílusosan) nem kellesz neki eléggé, úgyhogy hagyd a francba az egészet. A film összegezve pedig legyen mondjuk 4/10.

Slumdog Millionaire, Nem kellesz eléggé...Később.

12 majom

Most pedig jöjjön a várva-várt 10/10-es, a 12 majom, ami ugyan némileg kilóg a vadiúj filmek sorából, 1995-ös lévén, de ez egyáltalán nem vesz el értékéből, sőt SŐT! A rend kedvéért, a főszereplők: Bruce Willis (James Cole), Madeleine Stowe (Dr. Kathryn Railly), Brad Pitt (Jeffrey Goines). A film látványvilága eleinte szürrealista és kicsit túl sötét, de ez inkább pozitívumot jelent a film végének tudatában. A sztori gyakorlatilag csak az utolsó pillanatban tisztul ki, és ez különösen élvezetes, hiszen manapság, már szinte minden film végét rögtön az elején megsejtjük. A történet minden egyes másodperce fontos, sőt elengedhetetlen a végkifejlet szempontjából, hiszen sokszor csak egy-egy villamásnyi utalást kapunk, mely segítségével talán a vége előtt néhány perccel már sejthetünk valamit (mondjuk az én esetemben nem így történt, mivel az elején téves elképzelést alkottam, és végig vártam, hogy megbizonyosodhassak az igazamról, s így nekem valóban csak az utolsó pillanatban esett le, hogy mi is történik, és így még jobb volt). Az a félelmetes ebben a filmben, hogy az elején "túl sötét" látványvilág a végére tökéletesen reálissá és aktuálissá válik. Ez az aktualitás viszont a sztorit tekintve nagyon félelmetes. (Dióhéjban: 1996ban egy vírus hatására(amit szándékosan terjesztenek el) elpusztul a Föld lakosságának nagy része, azok pedig, akik megmenekülnek a felszín alá rejtőznek a további fertőzés elől, a tudósok irányítják az életben maradtakat, és hatalmukban áll, hogy bizonyos "önként" jelentkezőket visszaküldjenek a múltba, méghozzá azzal a céllal, hogy még a járvány kirobbanása előtt megszerezzék a vírus tiszta változatát és ennek segítségével kidolgozhassák az ellenszérumot, így pedig visszatérhessenek a felszínre. Hősünk (BW) az egyik ilyen kiválasztott, többször is visszaküldik a múltba, ahol megismerkedik a pszichiáterrel (MS) és egy a történet szempontjából kulcsfontosságú emberrel (BP) is. Eközben kiderül, hogy 8 éves korától visszatérő álom kínozza, mely szintén fontos szerepet játszik a végkifejletben.) De ennél többet nem szabad elárulnom, még a végén elveszti a legnagyobb erényét, hogy kiszámíthatatlan.

R'nR

Rock 'n Rolla (alias Spíler... mostanában nagyon nem vagyok megelégedve a magyar címekkel). Na az említett 3 opusz közül ez valóban a középső, a tetszés mutatóit tekintve is, ha pontoznom kellene, akkor legyen mondjuk 8/10, tényleg a Vicky Christina-t nem is osztályoztam, az legyen 6/10. Guy Ritchie eddigi alkotásai közül kettő is nálam 10/10 (Blöff és Ravasz az agy), de a Rn'R azért csak 8as, mert valahogy nem passzolt úgy minden, mint az eddigiekben. Igazán nem tudom mi, mert miközben néztem, végig izgalmas volt, megvoltak a "szokásos" gyors vágások, megvolt a több cselekményszál, melyek egy idő után összefutnak, és például a castingot 10/10-nek érzem, mint eddig is. (Bár a névválasztás véleményem szerint(pl Mr. One Two esetében) egy lehelletnyit, erőltetett, de több vélemény szerint ez nem így van, úh ezt csak extra zárójelben.) A zene szintén eszméletlenül jó volt. Gyakorlatilag úgy indul ez a kritika, mintha nem tetszett volna, pedig nagyon is, csak egy egészen pici valami hiányzott belőle, hogy olyan igazi-igazi legyen, mindamellett ezt is végigröhögtük és izgultuk és naggyon -naggyon élveztük (és előszeretettel headbengelünk, léggitározunk otthon a zenéjére). Úgyhogy mindenki nézze meg bátran, akár többször is (én is így fogok tenni), akik nem láttak még Guy Ritchie filmet, azoknak ezerszer jobban fog tetszeni, mint egy szimpla akciófilm, (bár nagyon degradáló ezt, vagy az ehhez hasonló filmeket akciófilmekhez hasonlítani... úh visszavontam), akik pedig már élvezhették az úriember korábbi alkotásait, azoknak remélhetőleg nem fog hiányozni az a valami, ami nekem. Mindenesetre várom a Kőkemény Spílert (nevetséges ez a magyar cím, mintha valami átalakult szuperhős lenne), és várom már az újabb 10/10es finomságokat Guy Ritchie-től.

VCB

Tehát végre egy kis idő. Az utóbbi idők legfrissebb élményei a már említett opuszok, kezdjük is mondjuk a legkevésbé tetszetőssel:

Vicky Christina Barcelona: Woody Allen folytatja az "új hullámos" filmek gyártását, ami véleményem szerint nagyon is szerencsés, azonban legújabb műve, csupán akkor tekinthető figyelemfelkeltőnek és eredetinek, romantikus családi vígjátékokkal hasonlítjuk össze. Ez azonban nem túl hízelgő dicséret. A színészek (Rebecca Hall (Vicky),Scarlett Johansson (Christina),Javier Bardem (Juan Antonio),Penélope Cruz (Maria Elena)) kellemesen játszanak, de igazán egyikük sem mozdítja meg az embert, annak ellenére, hogy legtöbbjüket már láthattuk nagyon is megrázó szerepben, gondoljunk csak a Javier Bardem Nem vénnek való vidék-ben való alakítására. Ugyanakkor ha WA egyéb, "új hullámos" filmjeit vizsgáljuk (Match Point, Füles, Kasszandra álma) sem lehet új művét egy lapon említeni ezt megelőző produktumaival. Sajnálom, mert nagyon vártuk és reméltük, hogy megint legalább olyan jót kapunk, mint eddig, de ezúttal nem sikerült. Na majd legközelebb. A sztori elég sablonos 2 amerikai "csaj" nyaral Spanyolországban, az egyik konzervatív, a másik "szabadelvű" (természetesen Scarlett Johansson, aki ismét, mint már oly sokszor szerintem túljátszotta a szerepét, nekem a Fekete Dália óta egyszer sem tűnt természetesnek..) találkoznak egy vadító spanyol pasival, akivel mindkettő sajátságos szerelmi kalandba keveredik, a történetet a harmadik női szál bolondítja meg (Penélope Cruz), aki a férfi legnagyobb szerelme, de ez a szál sem elég ahoz, hogy többé tegye a filmet, mint ami lett. Sajnos.

Vicky Christina Barcelona, Rock n' Rolla, 12 majom, később kifejtem...