Sok ideje már, hogy utoljára (fizetős) koncerten voltunk, egészen 2 nappal a Quimby előttig úgy volt hogy ez egy darabig még így is marad, aztán minden megváltozott, és megszereztük a jegyeket, a dolog szépséghibája csak annyi volt, hogy ülőhelyekre szóltak, és nehezen tudtam magam beleélni, hogy végig kell ülnöm egy Quimby koncertet. Miután ebbe sikerült belenyugodnom, már nagyon vártam a 12-ét. Aztán eljött a koncert estéje, én 20 perccel a kezdés előtt még pizsiben és hordozókendőben ringattam a kicsit, aztán sietve, kicsit tépetten kiléptünk az ajtón, kézenfogva, ami mostanában nagy luxus, mosolyogva és elindultunk. Aztán sorbanállás a kapuknál, sorbanállás a ruhatárnál, aztán a büfénél, mert hát ha alapozni nem is voltunk, legalább némi alkohol álljon rendelkezésre (nem mintha a nélkül nem tudna jó lenni, de hát ez mégis csak egy Quimby, meg nosztalgia). Többször majdnem hagytuk a fenébe a büfét, mert már hallottuk, hogy bent elkezdődött a zenélés. Végre beértünk, és szerencsére találtunk egy olyan helyet, ahol tudtunk táncikálni, és nem is zavartunk senkit, sőt még láttunk is, szóval az ülős probléma is megoldódott. Fröccsök elfogytak, hangulat megvolt, koncert jó volt, bár nekem a Quimby és a dögös-bögyös bula a kivetítőn nem igazán fér össze a fejemben, a Halleluja alatt vetített működésben lévő motor nagyon dögös volt viszont! Persze lefutották a kötelező Most múlik kört is, ami az éneklő kislánnyal (angyallal?) még megható is volt, ezzel együtt úgy érzem nem teljesen korrekt bedobni egy ilyen eseményen a gyerek faktort.
Ez a zenekar viszont (ellentétben a Kispállal) még 20 év után is hiteles és érezhető, hogy nem elsősorban a pénz fogja össze őket, meg ezt a projektet, nyilván az is szerepet kap, hiszen kinek nem kell pénz az élethez, de ők úgy tűnik még szeretik is, amit csinálnak.
Hazafele séta, kézfogás, mosoly. Megyünk máskor is.
