Szuperlatívuszok a'la Goko 1. fejezet

Tehát köszöntelek(köszöntünk) Benneteket kedves olvasóink!
Első bejegyzésem lelkesedésem legújabb tárgyáról a Család Kicsi Kincse című Fantasztikus, szenzációs (és sorolhatnám az egyéb jelzőket) filmről szól, tegnap sikerült végre hosszas vágyakozás, várakozás után megtekintenünk, és hát az igazság szerint ritkán kapunk ilyen alkotást a filmművészettől. Amikor vége lett a filmnek nagyon sajnáltam, hogy nem tartott még sokkal-sokkal tovább. Akár a színészekről (Toni Collette (Sheryl Hoover) , Greg Kinnear (Meglepő módon az eddig számomra utálatos színészből a végére szimpatikus embert varázsoltak, eddig ez egyetlen filmjével sem sikerült, pedig láttam már néhány filmben..) (Richard Hoover), Alan Arkin (Edwin Hoover, a nagypapa), Steve Carell (Bármiben játszik ez az ember, bármihez nyúl arany lesz belőle) (Frank Ginsberg), Abigail Breslin (Olive Hoover), Paul Dano (Dwayne Hoover) tökéletesen eltalálta a karaktert és zseniálisan adta a figurát, az ő személye új volt nekem, de ezentúl vadászni fogok az olyan filmekre, amiben ő is szerepel) vagy a zseniális forgatókönyvről, esetleg a zeneválasztásról vagy a sztoriról legyen szó erről a filmről csak szuperlatívuszokban lehet és érdemes beszélni. Szívmelengető, elgondolkodtató és figyelemfelkeltő. Végre nem úgy mutatják be Amerikát, mint a formás Barbie fiúk és lányok játszóterét, hanem mint valós problémákkal küzdő, tökéletlen emberek országát, akik ugyanúgy tudnak izzadni, elhízni, vágyakozni és elkeseredni, mint európai társaik. Semmivel sem jobbak és nem rosszabbak, mint a többi földrész szülöttei, nekik is vannak problémáik és hibáik, és ők is szeretnék valahogy (túl)élni az életet. Mindenkinek ajánlom, aki őszintén akar nevetni, aki unja már a csöpögős romantikusokat, de akciófilmre sem feltétlenül vágyik, aki kicsit más oldalról kíváncsi Amerikára. Szóval nagyjából az egész emberiségnek meg kellene néznie! :)