Segítség!

Emberek! Ha valaki tudja annak a Takács Eszter és a Gumizsuzsi számnak a címét, aminek az a szövege, hogy "Legyen az bárki, én akarom látni, ha ő az aki, sosem fél...", akkor feltétlenül AZONNAL írja meg a címét, mert megőrülök, hogy sehogy sem találom a k**va interneten, a Petőfin hallom néha, ha ez segít...Előre is köszönöm.

Budapest Bár a'la Terasz '09

Ez is megvolt és milyen jó! Eddig is tudtuk, hogy a Budapest Bár nevezetű formáció jó, de most azt is bebizonyították, hogy nagyon jók. Megpróbálom összerendezgetni a gondolatokat és kezdem is az elejéről. A koncert este 8ra volt meghirdetve, így azzal számolva, hogy előtte még egy sört is legurítanánk (én szigorúan alkoholmenteset természetesen) negyed 8 körül már a Műjég környékén andalogtunk, végül mivel úgy ítéltük meg, hogy a Kertemben túl nagy a népsűrűség, úgy döntöttünk, hogy a Terasz-on fogyasztjuk el a már említetteket. Minden rendben is ment, megérkeztünk, sorba álltunk és az első meglepetés a fizetéskor ért, amikor is a pultos lány közölte, hogy 1250 lesz... (MI? : 1*3,3dl alkoholmentes sör (750) +1*5 dl csapolt Soproni). Hát jó, egyszer élünk, kifizettük, majd helyet foglaltunk egy olyan képződményen, ami alapvetően lehet, hogy kényelmes lenne, de kismama szemszögből egyáltalán nem minősül annak. 8ig elkortyolgattuk az arany(áru) nedűt, majd egy "kedves" rendező lány felhívta mindenki figyelmét (kissé a régi táborokat idéző hangnemben, mivel mondandója előtt felszólította a közönséget, hogy maradjanak csöndben és figyeljenek rá), hogy a koncert helyszínére (mert ahol voltunk az az ún. "gasztro-tér") sem ételt, sem italt nem lehet bevinni, fasza gondoltuk, de erről valószínűleg senkit sem értesítettek a pultnál, amikor pl megvett egy (amúgy nagyon guszta illatú) sültet, vagy valami extra koktélt 5 perccel 8 előtt... Ezt követően a nép elkezdett hömpölyögni a koncert-tér felé, ahol helyes szervezőlányok ellenőrizték a jegyek érvényességét, majd segítettek megtaláni a helyünket, itt jegyezném meg, hogy alapvetően jó ötletnek tartom a hely jegyes verziót ebben az esetben is, mivel ezzel nagyon hatékonyan lehet kiküszöbölni, a jó kis "magyaros" könyökölést és tolongást. De itt a székek botrányosan kicsik és kényelmetlenek voltak, ráadásul a lábtér(-nek nevezett dolog) is inkább vicces volt, mint elfogadható. Szóval már csak abban reménykedhettünk, hogy legalább a műsor jó lesz, ha már leszakad a derekunk. Végül a koncert 8 helyett fél 9kor kezdődött, a közönség már kicsit kezdett "hőbörögni", de nem volt vészes (mondjuk ha közben pisilni kellett volna valószínűleg nem ez lett volna a véleményünk). Nem gondolom hogy hosszasan kellene mesélnem erről a zenei formációról, ha még nem hallottál róla itt utánanézhetsz mindennek, ami érdekel. A lényeg, hogy a zenekart Farkas Róbert alapította, akiről szintén rengeteg információt találhatsz a fenti címen, most csupán annyit mondanék róla, hogy zseniális. Igazi zenész a szó legjobb értelmében. Ráadásul nem csupán zenész, hanem remek showman is, úgy flörtöl a közönséggel, hogy még a legszemérmetlenebb is belepirul. Ennek megfelelően a koncert is zseniális volt, hiszen úgy tűnt mindenki örömmel "végzi a dolgát" ebben a projektben, a lehető legkevesebb érdek mellett. Mindenki lelkesen segítette a másik produkcióját, mivel a több énekes egymást váltogatva lépett színpadra, de egymás műsora alatt sem vonultak le a porondról, oldalt kis asztaloknál foglaltak helyet és mintegy kávéházi hangulatot teremtve tapsoltak, doboltak, segítették a másikat. A koncert nagyon jó hangulatban telt, amit lehet, hogy maguk az előadók nem így éreztek, mivel a közönség kissé feszélyezett volt, köszönhetően az iszonyatosan kicsi székeknek, melyek botrányosan közel voltak egymáshoz, ezáltal nem csak párunkkal, kísérőnkkel tudtunk volna kényelmesen összeborulni, hanem a mellettünk ülő idegenek is lazán a vállunkra hajthatták volna a fejüket. Valószínűleg az is dobott volna a dolgon, hogyha nem tiltják be a fogyasztást a koncert-téren (ez valószínűleg a bevétel szempontjából sem lett volna utolsó döntés). Szóval valamiért nem volt kedve a közönségnek túl aktívan résztvenni a koncertben. Van, aki nem, de én ezt teljesen megértem. Üzenet a szervezőkek: Lehet, hogy ha szellősebben helyezik el az ülőalkalmatosságokat, kevesebben férnek el, de a kevesebb néha több, ráadásul egy könnyűzenei koncerten megtiltani a fogyasztást, öngyilkosság, úgyhogy inkább az ésszerűbb helyekről kellett volna a bevételt összekalapálni. A koncert maga 10/10 és egy nagy taps a Budapest Bárnak.

Rockhajó

Hétvégén újabb élményekkel lettünk gazdagabbak, melyek közül az egyik a Rockhajó c. film. Első hallásra a cím kissé megtévesztő, inkább ugrik be róla valami, ami sokkal inkább kellemetlen, mint élményszerű (Pl: Rocksuli). De ne hagyjátok megtéveszteni magatokat ti sem, mert a szörnyű magyar cím mögött a Bridget Jones naplója és az Igazából szerelem alkotócsapata rejtőzik. A karakterek jól el vannak találva, a színészek szuperek, a sztori izgalmas, szóval minden megvan, ami egy ilyen forró nyári napon mégis joggal becsábít(hat) a moziba. Aki szereti a Bridget Jones-féle angol humort, az ezúttal sem fog csalódni, bár ez teljesen másféle értelemben vett "angol humor", mint pl a fentebb már említett Guy Ritchie filmeké. Laza, kellemes, nagyon szórakoztató film, amit abszolút tudok ajánlani, azoknak akik szeretnének valami olyat nézni, amin "szétröhögik az agyukat" , ez itt garantált.

Emlékeztető

Na az már valami, ha azon is sírva tudok fakadni, hogy megnézem az általam olvasott könyv film adaptációjának bemutatóját (ráadásul angolul és eléggé "amerikaira" tehát csöpögősre vették a figurát és mégis...). Szóval ismételten csak ajánlani tudom a fantasztikus, Időutazó felesége című művet.

Miss Pettigrew nagy napja

A legfrissebb élményem a Miss Pettigrew nagy napja című alkotás, amely nem mondható egy korszakalkotó filmtörténeti opusznak, vagy hasonlónak, de abszolút bájos film, amit érdemes végignézni, mert kedvesek benne a színészek, happy end a vége és a sztori is abszolút élvezhető. A színészek játéka minden esetben a lehető legvisszafogottabb, természetesen vannak karakterek, melyek alapvetően, nem a visszafogottságról szólnak, de ezeknél sem fedezhető fel ripacskodás vagy hasonló, inkább bájos naivitás. Az egyik ok, amiért mindenképp meg kellett nézni ezt a filmet, hogy játszik benne az eddig méltatlanul háttérbe szorított és nagyon tehetséges Mark Strong (alias Septimus herceg a Csillagporból). Akiben szerencsére ezúttal sem kellett csalódni, abszolút hozta a figurát és kellemes volt a játéka. (Na ő tipikusan olyan ember, aki csak ritkán szól, de akkor nagyot és képes előadni fapofával a viccet, amikor pedig mindenki dől a röhögéstől, legalábbis rám ezt a hatást gyakorolja.) Amúgy meg szerintem manapság bőven elég, ha egy film bájos és vicces, nálam nem kell hogy ennél többet adjon, pláne, hogy milyen hulladékhegyek jönnek a mozikból. Ennyi is elég egy 9/10 -es alkotáshoz, végülis nem kell mindig korszakot alkotni, mennyi korszak lenne már... :)

Slumdog Millionaire

Tehát... nekikezdek, de bevallom nehéz, mert nagy elvárásokat támasztok magammal szemben, mivel a film abszolút 10/10-es. Sőt. Danny Boyle úr ismét belecsapott a lecsóba, nem is aprózza el, ezúttal is egy teljesen aktuális és globális (!) problémát boncolgat, ezt mutatja be az indiai gettón, és lakóin keresztül. Már az első 10 percben sírva fakadtam, (de természetesen ezt lehet, hogy csak ébredező anyai ösztönömnek köszönhetem) bár gyakorlatilag még nem történt semmi igazán megrázó. Később aztán beindult a gépezet és végig a székbe voltam préselve. Fantasztikus a zeneválasztás, nagyon jó döntés volt a rendezőtől, hogy a zenét nem (csak) hangulatfestésre használha fel, hanem gyakorlatilag önmagukban is helytálló klippeket illesztett a cselekménybe, amikor dialógusok nélkül is tökéletesen értjük, hogy miről van szó. Úgy hallom a film ifjú titánjai berobbannak most az amerikai köztudatba is és nagyon is megérdemelnek még sok-sok szerepet, mivel a játékuk lenyűgöző, abszolút hiteles és érzelemgazdag volt. Hihetetlenül megrázó film és csak úgy tud az lenni, hogy érezzük közben ezek a dolgok nem csak az "eldugott" Indiában vannak így, ugyanúgy megtörténhetnek bárhol a világban. A cselekmény pörgős és lendületes, egy percig sem éreztem, hogy lelassult, vagy unalmassá vált volna, végig odaláncolja a tekintetet és még az utolsó percben sem tudjuk, hogy happy lesz-e az end. És emberek ezt most muszáj ideírnom, aki nem látta, most ne olvassa, amikor a végén a fiú végigsimít a lány sebhelyén, na azt a tekintetet és atmoszférát egyetlen romantikus "gagyi" sem tudta még produkálni, az az igazi szerelem volt (azt hiszem a filmen kívül is együtt van a két színész, de végülis mindegy, a lényeg hogy hihetetlenül tehetségesek), az abszolút elfogadás, a fiú tekintetében benne volt a bocsánatkérés és minden, amire szükség volt az adott pillanatban. Na akkor sírtam másodjára a filmen. Maga az a jelenet megér egy hosszú-hosszú elemzést, de akár egy saját Oscart is. Lehet, hogy kissé elragadtak az érzelmek, ezért elnézést kérek, de ha megnézitek a filmet ti is megértitek.

http://www.youtube.com/watch?v=RIneW7Y0d0s&feature=PlayList&p=EE44B22B10AF8653&index=3
Ezt pedig mindenki hallgassa meg! Én teljesen "rákattantam".

Nem kellesz eléggé

Akkor most gyorsan egy kicsit írok, így ebéd után. Szóval kezdem a kevésbé tetszetőssel, alias: NEM KELLESZ ELÉGGÉ. A magyar cím egész jó, bár gyakorlatilag itt is majdnem szó szerinti fordításról van szó, úgyhogy nem volt túl sok fantáziára szükség. Tudom nem kellett volna túl sokat várni tőle, amit nem is tettem, de azért mégis csak ott van Jennifer Aniston, akit egyszerűen képtelen vagyok leírni, még akkor is, ha a Jóbarátok óta egyetlen impozáns alakítást sem láthattunk tőle (legalábbis most nem ugrik be...), szóval ennek ellenére kedvelem, Scarlet Johansson, akit viszont egyáltalán nem kedvelek, de valamiért mindig adok neki egy újabb esélyt és aki még megfogott az Jennifer Connelly volt, akiről nem tudok sokat, de a Requiem egy álomért miatt nem tudom szimpla kis színésznőként kezelni, még akkor sem, ha ez alapján a film alapján nem sokkal több ennél. A pasikról inkább nem ejtek szót, mert akinek első ránézésre ismertem a nevét az Ben Affleck, de ez még 12 éves koromra vezethető vissza, amikor valami megmagyarázhatatlan ok miatt rajongtam érte, szóval ez elhanyagolható. :) Akkor tehát kezdjük a cselekménynél: mondhatnánk hogy szokványos szerelmi sokszöges, sokszálon futós, néha összeérős és rádöbbenős művészi romantikusról van szó, de nem (!) a film igazából egy közepes, (maximum) egyszer nézős, művészinek látszani akaró, kissé erőltetett és döcögős, abszolút kiszámítható és viszonylag kevéssé romantikus alkotás, ami azért szörnyű, mert még a nyál sem menti meg a kudarctól. Amiért viszont mégis bekerül azon alkotások körébe, melyekről impozáns felületünkön (:)) hangot adunk, hogy egyetlen dolog miatt mégis érdemes esetleg egyszer kivenni a tékából, vagy valami ilyesmi: azokról a végtelenül felesleges játszmákról szól, amelyeket manapság (is) előszeretettel folytatnak egymással emberek, kezdődik kicsiben a tiniknél, megadjam a számom, vagy megvárjam míg elkéri, ha megvan a száma felhívjam-e, írjak-e én előbb, vagy nem, mert akkor oda a büszkeségem stb. Én nem adok tanácsot senkinek, mert nem is kérnek, mert nem is akarok meg mert mindenki a saját útját járja, és nem biztos, hogy minden ami velem megtörtént vagy (szerencsére) nem, az beválik másnál is, csak annyit fűznék hozzá, hogy ha egyszer azon kapod magad, hogy a "Nagy Őről", vagy "Az Igazi Szerelemről" van szó, véleményem szerint nem lesz szükség ilyen játszmákra, mert mindketten a nap 24 órájában a telefonon fogtok lógni, és/vagy sürgősen szervezitek át a napotokat, hogy minél előbb láthassátok a másikat. Ha meg nem így van, akkor (stílusosan) nem kellesz neki eléggé, úgyhogy hagyd a francba az egészet. A film összegezve pedig legyen mondjuk 4/10.