Nowadays

Mostanában a vizsgaidőszak mellett egyszerre három sorozatra is jut idő, eddig ilyen még nem volt...(Lehet, hogy több időt kellene a tanulásra szánni???)Bár mentségünkre legyen mondva, hogy ezek közül egy sem napi rendszerességű, és kettőt akkor nézünk meg amikor tudunk. Na szóval Office, How I met your mother és Lie to me, kellemesek érdekesek és mindhármat másért szeretjük. Az Office-t persze a maga ironikusságáért, hogy szarkasztikusan, de visszaköszönnek a hétköznapok, a jó kis irodai harcok, bulvár, ilyenek, bár hogy őszinte legyek nekem az első évadtól hidegrázásom lett, az nekem valahogy túlzottan nyomasztóra és szenvedősre sikerült, de a második évadtól már egyértelműen vérbeli fan vagyok, úgyhogy szorgalmasan követjük is már-már real time-ban, ahogy megjelenik Amerikában. Ugyanakkor, valószínűleg ha ebben láttam volna először Steve Carell-t (tudom, túlzottan azonosítom a színészeket azzal a karakterrel, amelyben először látom őket), akkor nem imádnám annyira, most viszont tudom, hogy csak hihetetlenül jól játssza a szerepét. Az egyértelmű kedvenc természetesen Dwight Schrute, aki nélkül talán az egész sorozat nem érne (szinte) semmit.
Az Így jártam anyátokkal-ra nem rég bukkantunk rá a Comedy Central-on, és nem volt szerelem első látásra ugyan, de egy két elkapott hatalmas poén után már teljes volt az összhang, némileg betölti a Jóbarátok nemléte óta bennünk tátongó űrt, nem is titkolják szerintem túlzottan, hogy valamiféle Jóbarátok-utánérzést szeretnének kelteni, amit nem is csinálnak rosszul, úgyhogy nincs is ezzel semmi baj. A pálmát egyértelműen Barney Stinson viszi, nem is kérdés, és a slusszpoén, hogy nemrég tudtam meg, a színész meleg, úgyhogy még durvább, hogy mennyire jól adja a nagy nőfalót. (Le a kalappal Mr. Harris.)
Végül de nem utolsó sorban, Lie to me, első körben még régebben a kedves kereskedelmi csatornán futottunk bele, ahol aztán néhány rész után se szó se beszéd lekapták a műsorról,( de tényleg basszus, ilyenkor legalább a honlapon írnának valamit, hogy bocsi ez van, nem lesz többet, szóval f##k off) először azért kezdett érdekelni, mert Mi?Mi? Tim Roth egy sorozatban, hát ezt meg kell nézni, és megtettük és mégegyszer... és imádjuk. Őszintén szólva nem tudom, hogy mennyiben fikció és mennyiben valós az alapja (azok a mozdulatok, grimaszok, stb tényleg azt tükrözik-e) a lényeg, hogy fenntartja a feszültséget, izgalmas, de azért mégsem azzal operál, hogy vérben tocsognak a szereplők, a kamera meg a díszlet.
Volt még mostanában Avatar, Szigorúan Piszkos ügyek trilógia, folyamatban Merle Francia história regényfolyam (Tényleg, nincs meg valakinek Robert Merlétől az Ármány és Cselszövés? Az nagyon szuper lenne, ha valaki kölcsönadná...Vagy ha tudjátok, hogy hol szerezhetem meg, az is jó..), majd kiderül, melyikről írok. Mindenesetre, a legközelebbi alkalomig arrivederci.